Megjelent: 2025. december 04

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből

Az eljövendő Messiásról így szól a próféta:

Azon a napon: Vessző kél majd Izáj törzsökéből és hajtás sarjad gyökeréből. Az Úr lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke, a tanács és az erősség lelke, a tudás és az Úr félelmének lelke, s az Úr félelmében telik öröme. Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, s nem aszerint ítélkezik, amit a fül hall, hanem igazságot szolgáltat az alacsony sorsúaknak, és méltányos ítéletet hoz a föld szegényeinek. Szája vesszejével megveri a földet, s ajka leheletével megöli a gonoszt. Az igazságosság lesz derekán az öv, s a hűség lesz csípőjén a kötő.

Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú és az oroszlán, egy kisgyermek is terelgetheti őket. A tehén és a medve együtt legelnek, kicsinyeik is együtt pihennek, és szalmát eszik az oroszlán, akárcsak az ökör. A csecsemő nyugodtan játszadozhat a viperafészeknél, s az áspiskígyó üregébe is bedughatja kezét az anyatejtől elválasztott kisgyermek. Sehol nem ártanak s nem pusztítanak az én szent hegyemen. Mert a föld úgy tele lesz az Úr ismeretével, mint ahogy betöltik a vizek a tengert.

Azon a napon az Izáj gyökeréből támadt sarj zászlóként áll majd a népek előtt. Keresni fogják a pogány nemzetek, és dicsőséges lesz lakhelye.

Ez az Isten igéje.

Iz 11,1-10

Elmélkedés

 „Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal... Együtt legelészik majd a borjú és az oroszlán, egy kisgyermek is terelgetheti őket… és szalmát eszik az oroszlán”

Amikor a Messiás eljön és újjáteremti a Földet, akkor még az élőlények természete is megváltozik. A farkas már nem tépi szét a bárányt többé, az oroszlán pedig szalmát eszik. 

“Az áspiskígyó üregébe is bedughatja kezét az anyatejtől elválasztott kisgyermek. Sehol nem ártanak s nem pusztítanak az én szent hegyemen.” 

Az ember megváltottságának ereje kisugárzik majd az egész világra és megszűnik minden vadság és minden ártó hatalom.

De addig? Addig még hosszú utat kell megtennünk, hogy egészen ennek az újjáteremtett világnak a munkálóivá formálódjunk. 

“Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását… abban a reményben…, hogy a mulandóság szolgai állapotából majd felszabadul az Isten fiainak dicsőséges szabadságára.” (Róm 8,19-22) 

A megváltás már megtörtént és hozzáférhető lett Jézus Krisztus megváltó áldozatának szabadító ereje, de hiába van egy elérhető “applikációd”, ha nem töltöd le a telefonodra. Ezért mondja az apostol, hogy “megváltásunk még reménybeli”. Bár tudjuk, hogy a megváltás már végbement, mégis hosszú, gyötrelmes vajúdás által tudjuk csak levetni régi, bűntől megjelölt természetünket és reflexeinket. 

A kígyó mérge, a bűn fullánkja még benne van a világban, de már nem végzetes a marása, mert a Bárány vére semlegesíteni képes pusztító hatását. Kegyelemből, bár komoly erőfeszítések árán (vajúdva) újjászülethet az ember és az egész világ:

Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet (együtt) sóhajtozik és vajúdik mindmáig… Várjuk… testünk megváltását… Mert megváltásunk még reménybeli.” (Róm 8,19–24) 

Olykor lehet olyan érzésünk, hogy semmit nem haladtunk előre: az emberek közt egyre inkább farkastörvények uralkodnak. Ez alól sokszor a gyerekek sem kivételek. Olykor meglepő kegyetlenségekkel tudnak előállni, ha náluk sebezhetőbb, védtelenebb emberi lényeket találnak. 

Mégsem veszíthetjük el a reményt, mert ahol az emberek befogadják a Messiást és támaszt adnak egymás törékenységének ott akár egy pillanat alatt is megváltozhat minden és “a bárány együtt lakhat a farkassal… mert sehol nem ártanak többé.” Ott az egyik ember többé már nem farkasa a másiknak (‘homo homini lupus’ - ahogy Hobbes fogalmaz Plautus nyomán), hanem ‘a másik a mennyország’ (ld. Gabriel Marcel) lesz számára. Isten országa közénk érkezik. 

Erről szól a következő történet, hogy pillanatok alatt mekkora változást tudott elindítani bántóan és arcátlanul viselkedő kölykökben az, ahogyan egy “kipécézett” gyerek Jézushoz fordult és sértődés helyett Jézust hívta meg közéjük.

 

Történet: A “különleges” kisfiú

Szeretnél nyári táborban gyerekekkel foglalkozni? - kérdezte a plébános egy egyetemistától, aki gyakran járt a közösségbe. A fiatal igent mondott. - Felső tagozatos gyerekekről van szó, élénkek, hangosak, de semmi különös, meglátod, jó élmény lesz - magyarázta a pap. Az egyetemista hamar rájött, hogy a felsős gyerekek kedvenc szórakozása, hogy kipécéznek és csúfolnak valakit. Hihetetlenül fantáziadúsak és leleményesek voltak abban, hogy megtalálják egy társuk gyenge pontját, ezután pedig válogatott kegyetlenkedésekkel kínozzák. 

Volt a táborban egy fiú, aki részleges bénulásban szenvedett, emiatt nehezen mozgott, nehezen beszélt, de nagy erőfeszítéseket tett, hogy mindent a többiekkel együtt csinálhasson. A többiek őt, Billyt szemelték ki csúfolódásuk tárgyául.

Állandóan kinevették. Amikor ment valahova a maga furcsa járásával, felsorakoztak mögötte és csoportosan utánozták esetlen mozgását. Egyszer megható erőfeszítéssel, dadogva kérdezte:  

-H-hol… a … kki– ss-b-ollt? 

Erre a gyerekek őt kifigurázva válaszoltak:  

- Odd-daa-llenn… Bi-Billy - Aztán jót nevettek.

Az egyetemIsta fiú dühösen leteremtette őket, de nem volt túl nagy foganatja. 

Kedden reggel aztán félve várta a közös imát, ugyanis Billy körlete volt ügyeletes az előimádkozásban. Már előre lehetett tudni, hogy valamit terveznek, mert éppen Billyt választották a társai, hogy beszéljen, azzal a szándékkal, hogy majd jól szórakoznak a rovására. Billi botorkálva lépett előre, a többiek már kuncogtak. Billynek majdnem öt percig tartott hat szót kimondani:

• Jé-éé-zus… sz-szere-t… é-és… é-én… szszerr-et-em JJ-Jéz-zzust. 

Síri csend támadt, amikor befejezte a mondandóját.

A fiatalember lopva hátranézett, a gyerekek sírtak. 

Billy rövid tanúságtétele után a táborban minden megváltozott. Mintha újjászülettek volna. Az akkori egyetemista - ma már meglett ember - , így emlékezik:

• Néha megszólít valaki, megkérdezi, felismerem-e, elmondja, hogy ott, abban a táborban találta meg a hitet. Mi nevelők, hatalmas erőfeszítéseket tettünk, hogy közelebb hozzuk a gyerekekhez Jézust. Még focistákat, popsztárokat is odahívtunk.

De Isten nem rajtuk keresztül férkőzött be azoknak az arcátlan kölyököknek a lelkébe. Egy bénulással élő kisfiúra esett a választása. (Bruno Ferrero)

Ilyen a mi Urunk.

Kérdések átgondolásra 

Gabriel Marcel élesen vitába szállt Sartre híres mondatával (aki szerint a pokol a másik ember): a másik ember nem pokol, hanem a mennyország előíze és a beteljesedés lehetősége. 

• Ki az az ember, akivel kapcsolatban megéltél már valami hasonlót?

A keresztény remény filozófusa szerint nem a másik ember zár be engem, hanem csak a másik ember által nyílunk meg. (Gabriel Marcel: Homo Viator, 1944) A kölyköket zavarta Billy “szerencsétlensége”, de rájöttek azon a napon, hogy a másik ember nem akadály, hanem „út Isten felé”. 

• Téged a környezetedben élők milyen “szerencsétlensége”, hiányossága idegesít? Hogyan válhat mások hiányossága akadály helyett úttá?

A másik ember iránti elkötelezett szeretet és hűség Isten jelenlétének hordozója a transzcendencia, az örökkévalóság felsejlésének a helye. (Gabriel Marcel: Être et Avoir – Lét és birtoklás, 1935)

• Neked hol van most küzdenivalód az elkötelezett szeretetért és hűségért. Esetleg hol kezdesz már-már szeretetlenül, “farkas”-módra viselkedni olykor?

Feladat

Hozz döntést, hogy a mai mai napon nem bántasz meg senkit (nem leszel “farkassá”) és nem sértődsz meg (vagyis “bárány” maradsz és nem viselkedsz magad is sebzett vadként). Billy dönthetett volna úgy, hogy a sértődést választja és sebzetten visszahúzódik “sündisznó óljába” ő mégis a hűséges tanúságtételt választotta, és ezzel szelíd “bárányként” sebzett gyógyítóvá lett egy mérgezett kapcsolatrendszerben.

Szép Ádventi napot kívánok szeretettel! 

 

Laci atya