Megjelent: 2025. december 04

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:

„Nem mindaz, aki azt mondja nekem: Uram, Uram! – jut be a mennyek országába, hanem csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát.

Aki hallgatja tanításomat, és tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült.

Mindaz pedig, aki hallgatja ugyan tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít a balga emberhez, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra. Az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.”

Ezek az evengélium igéi.

Mt 7,21.24-27

Történet: Minden rajtad múlik

Egy okos, ügyes, de nagyon szegény sorsú fiú sokat töprengett a jövőjén. Édesanyja már évekkel korábban meghalt. Édesapja gondoskodott róla, aki egy nagy vállalat egyik gyárában egyszerű munkásként gürcölt kora reggeltől napestig. A fiú sokszor érezte igazságtalannak az életet: Miért van az, hogy egyesek olyan gazdagok, semmi gondjuk sincs, minden csak úgy az ölükbe hullik, ők meg annyira szerencsétlenek, hogy olykor még ennivalóra is alig telik? Szerette volna, ha neki nem olyan nyomorúságos sors jut majd felnőtt korában, mint édesapjának. Álmodozott a jövőről, de még jobban szeretett volna valami bizonyosat tudni. Ezért hát elment egy híres jövendőmondóhoz, hogy jósolja meg neki a jövőjét. Vajon mire fogja vinni? A jövendőmondó kissé elbeszélgetett a fiúval, majd átható tekintettel a szemébe nézve ezt mondta:
„Te lehetsz annak a nagy vállalatnak a vezérigazgatója, ahol most apád gyári munkásként dolgozik.”

A fiú szíve repesett az örömtől. Elsétált a vállalat székházához, föltekintett a magas irodaépület fénylő ablakaira, és már látta magát a széles, puha bőrfotelben, a perzsaszőnyeggel borított hatalmas szobában, amint éppen leveleket diktál a titkárnőjének. Ettől kezdve napról-napra jobban beleélte magát ebbe a csodálatos jövőképbe. Az iskolába már nem járt el, a tanulást abbahagyta. „Minek? Ha úgy is én leszek a vezérigazgató … gondolta. Édesapjának sem segített az otthoni tennivalókban. Méltóságán alulinak érezte a kétkezi munkát. Lenézte apját, aki végül is „csak egy gyári melós”. Így teltek-múltak az évek. A fiú csak csavargott az utcákon, sokszor elsétált az irodaházhoz, mutogatta a haverjainak a csillogó ablakokat, amelyek mögött egyszer majd ő lesz az úr. A barátai azonban kinevették. A megígért szép jövő valóban sehogy sem akart bekövetkezni. Amikor a fiú felnőtt lett, az apja meghalt. Nem volt munkája, jövedelme, így hamarosan utcára került. Kocsmázni kezdett, rossz társaságba keveredett. Egyre lejjebb süllyedt, egyre züllöttebben élt. Újabb évek elteltével lassan maga is ráébredt, hogy ebből a vezérigazgatóságból semmi sem lesz.

Egyik reggel, mámorából ébredezve hirtelen megpillantotta az utcán a jövendőmondót. Odalépett hozzá, megragadta a karját és durván rázni kezdte: „Maga hazudott nekem! Azt ígérte, egy nagy vállalat vezérigazgatója leszek…, és nézze meg, mi lett belőlem!” A jövendőmondó egy darabig bámulta a züllött csavargót, míg végre derengeni kezdett neki, hogy ki is állhat előtte. Végül így szólt:
„Nem, dehogyis mondtam azt, hogy vezérigazgató leszel! Azt mondtam, hogy az LEHETSZ!” (Laudetur Kiadó – Heti Lélekemelő)

Elmélkedés

 „Nem mindaz, aki azt mondja nekem: Uram, Uram! – jut be a mennyek országába, hanem csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát.”

Sokszor azt gondoljuk, hogy pusztán azért, mert mi ismerjük Jézust, “bérelt helyünk” van a mennyországban. Néha megkísérthet bennünket is az a gondolat, hogy már biztos befutónak érezve magunkat “hátra dőlhessünk”, s ilyenkor engedünk az életfegyelmünkből. Ádventben az Úr ébresztőt fúj nekünk. 

Jézus két emberről beszél, akik ugyanabban a templomban ülnek, ugyanazt az Evangéliumot hallgatják: az egyik tettekre váltja, a másik csak hallgatja. Az egyik sziklára épít, a másik homokra. A történetünkben szereplő fiú azt hiszi, a jövője már biztosítva van. Valaki megmondta neki, hogy „mi lehet belőle.” És ő már másnap úgy élt, mintha ez már meg is lenne. Nem tanult, nem dolgozott, nem fejlődött, nem lett alázatosabb, nem lett szorgalmasabb — csak álmodozott, és bizonyosnak hitt valamit, amihez ő egyetlen lépést sem tett meg. Többek között ezért is veszélyes a jövőt kutatni és nem véletlenül tiltja a Szentírás is a jóslást, mint igen súlyos bűnt az Istenbe vetett hit és iránta való ráhagyatkozás és engedelmesség ellen. A fiú tragédiája az volt, hogy elhitte, elég álmodni. És közben nem tette meg azt, amit megtehetett volna. 

Gyakran rágódunk a múlt bűnei, megbántottságunk vagy kudarcaink felett, és aggodalmaskodunk az előttünk álló kihívások miatt. Pedig Istennel nem találkozhatunk a múltban, mert az már elmúlt, de a jövőben sem, mert a jövő még nincs itt, Istennel csak a jelen pillanatban találkozhatunk. Kis Szent Teréz így fogalmaz: “Életem csak egy villanás, egy múló óra, egy perc, amely csakhamar eliramlik. Te tudod, Istenem, ahhoz, hogy szeresselek Téged a földön, nincs másom, csak a mai nap.” 

Míg a világi mindfulness inkább arra biztat, hogy a jelen pillanatot megélve kiélvezzük azt, elengedjük aggodalmainkat, várakozásainkat, addig a keresztény értelemben felfogott jelen pillanatnak az a sajátossága, hogy abban Isten számunkra elgondolt akaratát kell keresnünk, mert igazából csak az visz egy teljesedő élet felé. Ezért a lényeg, hogy percről percre tegyük meg, amit az adott helyzetben, a jelen pillanatban Isten akaratának látunk!

Ha vonaton utazunk, akkor hiába rohangálunk előre-hátra a kocsiban, nem fogunk hamarabb célhoz érni, ugyanígy, hiába siettetjük az időt, vagy rágódunk a múlton, akkor jutunk leggyorsabban Istenhez, ha itt és most tesszük akaratát. Ha így éljük a jelen pillanatot, az életünk izgalmassá, kalandossá válik, aggodalmaink nem nyomnak el minket, elvárásaink nem kötnek gúzsba. Azaz a keresztény jelen pillanat egyben a mindfulness jótékony hatásaival is bír. (Vö. https://ujvarosonline.hu/eletmod/a-jelenbe-gyokerezve-elni)

Nagy példakép ebben XXIII. János, aki pápai feladataival való szembenézésre se tudott jobb receptet:
„Úgy kell végeznem minden dolgomat, elimádkoznom minden imádságomat, megvalósítanom egy szabályt, mintha nem is volna más tennivalóm; mintha az Úr csak azért küldött volna a világba, hogy ezt a feladatot jól teljesítsem, anélkül, hogy a jövőre vagy a múltra gondolnék, s mintha ennek jó kimenetelétől függne megszentelődésem.”

(XXIII. János pápa: Egy lélek naplója. Budapest, 1972. 135.o.)

 

Kérdések átgondolásra 

Isten minden nap lehetőségeket ad nekünk, hogy kamatoztassuk azokat a talentumokat, amelyeket adott és éljünk azokkal a kegyelmekkel, amelyekkel nap, mint nap megajándékoz. Ő hisz bennünk!

• Kamatoztatom-e talentumaimat? 
• Van-e életcélom? Ha igen, akkor dolgozok-e keményen érte minden nap, vagy azt gondolom, hogy majd az ölembe hullik minden, amit szeretnék? 
• Az életcélom Isten rám vonatkozó személyes akaratával összhangban van?

Vajon elhiszem-e, hogy mellettem van minden nap? Figyelek-e a szavaira és az ajándékaira? (Vö. Laudetur Kiadó – Heti Lélekemelő)

Feladat

Mai napon figyelj a Szentlélek vezetésére és gyakran kérdezd meg magadtól, hogy a jelen pillanatra vajon mi az Isten akarata számomra? Mit tenne most Jézus a helyemben?

Szép Ádventi napot kívánok szeretettel! 

 

Laci atya