Szent Imre egyházközségi nap

Kedves Testvérek!

 
Szeretettel hívunk Titeket tavaszi egyházközségi napunkra, amely idén két részből fog állni.
 
Reggel 8 órától várjuk közösségeink tagjait, hogy templomunk körüli fém kerítés léceit lecsiszoljuk, utána pedig lefessük. Megköszönjük, ha hoztok magatokkal védőkesztyűt, ecsetet, védőszemüveget, nap ellen sapkát esetleg pormaszkot, de mi is igyekszünk majd biztosítani annak, akinek szüksége lesz rá. Akinek van, hozhat drótkefét, kézi, gépi, tárcsás, flexes csiszolót.
Szintén nagy szeretettel várjuk reggeltől a segítő kezeket a bográcsgulyás alapanyagok előkészítéséhez.
A délelőtti munkafolyamattal kapcsolatos kérdésekben Nagy Józsit tudjátok keresni: 0670-459-2525
 
Délután 14 órától pedig már a család apraja-nagyját is hívjuk, hiszen a közösségi munka befejeztével, egy közösségépítő délutánnal is készülünk, amit szintén bogrács vacsorával koronázunk meg.
 
A bográcshoz szükséges alapanyagok és a munka eszközök beszerzése miatt, kérjük töltsétek ki a jelentkezési lapot május 18.-ig, amin lehetőség van egyéni vagy családos regisztrációra is: link
 
Amit kérünk hozz magaddal:
- tányér, evőeszközök, pohár és/vagy kulacs
- piknik takaró, kemping szék
- jókedv :)
 
A bogrács elkészültéig lehetőség legyen csipegetni, megkínálni egymást, megköszönjük, ha édes-sós süteménnyel, innivalóval is hozzájárultok a naphoz, kérjük ide írjátok be, ha már tudjátok mivel készültök: link
 
Dátum: 2025.05.24. szombat
 
Tervezett programok:
8:00 Templom körüli fém kerítés lécek csiszolása
kb 10:00 Lecsiszolt kerítések festése
12:00-13:00 Bogrács ebéd
14:00 Családok érkezése
14:30-16:00  Közösségépítő program párhuzamosan felnőtteknek/fiataloknak
és külön nagycsoportostól-ötödikes korig gyerekeknek
16:30 Pohárköszöntő, asztali áldás
17:00 Bogrács vacsora
 
Fontos!
Ez egy nagyszerű lehetőség arra, hogy megszólítsunk olyan templomunkba járókat, akik még nem csatlakoztak közösségünkhöz. Hívjuk meg őket erre az alkalomra.
Csatolva láthattok egy meghívót, melyből néhány példányt kinyomtatva is megtalálhattok majd a templomi újságos asztalon. Nyomtassátok, terjesszétek pár kedves szó kíséretében. A személyes meghívásnak mindig nagyobb az ereje. 
 
Szeretettel várunk!
Laci atya, Pali atya és a szervezők